Oldalak

2012. szeptember 28., péntek

Programajánló - Fitbalance, Millenáris 2012. október 7.

Hamarosan itt az őszi Fitbalance Fitness-Életmód Expo, aminek a Sajtótájékoztatójára tegnap délután került sor a Hotel Arénában sajtósok, kiállítók, ismert személyiségek résztvételével.


A Fitbalance 2006-ban indult a Stefánia Palotában 114 résztvevővel és mindösszesen 4 kiállítóval. A legutóbbi eseményen  a Papp László Budapest Sportarénában idén májusban több, mint 4000 résztvevő és 130 kiállító vett részt. Európa 3. legjelentősebb tematikus expo rendezvényévé nőtte ki magát.

Vasárnap 8 színpadon, közel 200 programmal és 100 kiállítóval várják a látogatókat, immáron 1200 négyzetméterrel nagyobb területen(a Csodák Palotája elköltözött).

A szervezők küldetésüknek tekintik felhívni a figyelmet már fiatalkorban milyen fontos az egészség és a mozgás, ezért évek óta egy vidéki általános iskola számára a rendezvényt követően sporteszközöket vásárolnak, így lesz ez alkalommal is.

A egészséges életmód, a mozgás fontosságáról több ismert személyiség beszélt és arról, hogy ezt a saját életében hogyan tudja megvalósítani. A teljesség igénye nélkül hallhattuk: Nagy Adrit (énekes), Szabó Melindaát(IFBB Fitness Világbajnok), Rippel Ferencet és Viktort, Ungár Anikót, Király Lindát és Viktort, Katus Attilát, Berki Krisztiánt, Várkonyi Attilát, Növényi Norbertet, Debreczeni Zitát.



Néhány háttér információt is megtudtunk:
A Rippel Testvérek meglepetéssel is készülnek a rendezvényre:)

100 Zumba oktató fog fellépni együtt a Nagy színpadon a nap folyamán.

IFBB Testépítő és Fitness Nemzetközi  Kupa is részét képezi a programoknak, ezzel kapcsolatban ízelítőt is kaptunk a sajtótájékoztatón.






Természetesen mi is jelen voltunk a sajtótájékoztatón:)
A rendezvényen 20 féle szűrővizsgálatra lesz lehetőség amellett, hogy több színpadon sokféle óratípust, a kiállítóknál különböző egyéb mozgásformákat próbálhatnak ki a látogatók. Emellett az egészséges életmódhoz kapcsolódó termékek, információk is elérhetőek lesznek.

Keressenek minket vasárnap, és próbálják ki az OTO Flabélos Teljes Testvibrációs Edzőgépünket(http://www.mediwel.hu/OTO_flabelos.php),
 amely már nagyon sok ember életében hozott pozitív változást, illetve 
az OTO Chili fitness edzőgépünket(http://www.mediwel.hu/OTO_chili.html)!


Találkozzunk 2012. október 7-én, vasárnap 9:00 órától!!

A rendezvény helyszíne:Millenáris (Park) Budapest, 
1024 Budapest, Kis Rókus utca 16-20.





2012. szeptember 5., szerda

Beszámolónk a Coca-Cola Testébresztő XIV. Női Mozgásfesztiválról

Az ősz első vasárnapja mozgással telt számunkra és még több ezer hölgy számára csodálatos napsütésben. A Magyar Szabadidősport Szövetség 2012. szeptember 2-án rendezte meg a Coca-Cola Testébresztő XIV. Női Mozgásfesztivált.

 A rendezvény célja az volt, hogy a hölgyek számára kortól függetlenül elérhetővé váljon a testmozgás, kipróbálhassák magukat olyan sportjátékokban, amelyekre máshol nincs lehetőségük.

Akik nem tudtak ott lenni, egy kis ízelítő a kavalkádból:
A kipróbálható mozgásformák és sporteszközök között volt  hagyományos és új keletű, "trendi" játék is.

(gumiasztal, hullahopp, ugrólabda, egyensúly gyakorlatok, fitball, mini ping-pong, gerinctorna, nordic walking, kangoo jump, mászófal, darts, ergométer,  pelota játék, pedalló, frizbi, petanque, kosárra dobás, lengőteke, gólyalábazás, 1 perces gyorsasági kötélugrás, asztalitenisz, tollaslabda)

DSC_0103.jpgDSC_0103.jpg

Elmaradhatatlan volt az aerobik színpad és a Tánc Gödör is.

                                          DSC_0103.jpg

A szervezők gondoltak a fiatalabbakra is, hogy az anyukák nyugodtan sportolhassanak, a gyerekeknek rendeztek ügyességi- és sorversenyeket, illetve labda-és logikai játékok várták őket.

DSC_0103.jpg           DSC_0103.jpg


A versenyszámok alatt párhuzamosan zajlottak az egészség megóvásával kapcsolatos programok, a pihenni vágyók az egészséges életmód témában szaktanácsadások és fittségi vizsgálatok közül választhattak.

A mi standunkhoz egész nap jöhetett bárki, fiatal, idősebb, nálunk talált kedvére valót.
Ilyen volt a stand még reggel, nyitás előtt - a gépek még magányosan, mi pedig izgatottan vártuk az első látogatóinkat.


Lehetőség volt kipróbálni az OTO Chili innovációs edzőgépet, melyből 8 darab is rendelkezésre állt - néha még kevésnek is bizonyult, illetve voltak, akik többször is visszatértek - mint a képen a lányok:)


A szerencsések találkozhattak Szentgyörgyi Romeoval a standunknál, aki barátságosan, segítőkészen válaszolt az OTO Chili előnyeivel, hatékonyságával és egyéb mozgással kapcsolatos kérdésekre, illetve készíthettek közös fotót is vele.

Aki hatékony, de kicsit kevésbé megerőltető mozgásra vagy levezetésre vágyott, az kipróbálhatta az OTO Flabélos Teljes Testvibrációs Edzőgépünket. Ennek is nagy sikere volt, egész nap sorban álltak, hogy megtapasztalják a gép hatását - még a tűző napon is.


A legjobbak, legtöbb mozgásformát kipróbálok díjakban részesültek. Egy szerencsés megnyerte a mi ajándékunkat, egy OTO Eye Revive szemkörnyék masszírozó szemüveget, amit az egészsége érdekében a jövőben használhat. Gratulálunk neki!


Köszönjük, akik ellátogattak hozzánk! 

A testünk vasárnap felébredt, ezért hamarosan újra találkozhatnak velünk!!!:))) 

Kövessenek minket itt és a Facebook oldalainkon( https://www.facebook.com/flabeloshttps://www.facebook.com/otochili )!