Oldalak

2013. január 23., szerda

Beszámoló a 2013-as év első FLABéLOS Zöldtea Estjéről Oszter Sándorral


A múlt hét csütörtök izgalmakkal teli volt. Napközben aggódtunk, hogy vendégeink a hó ellenére eljutnak-e Budapestre, illetve a Hotelbe, de örömünkre a FLABéLOS Zöldtea Estre közel 200-an érkeztek az időjárás ellenére is. Ezúton is köszönjük vendégeinknek, hogy eljöttek!

Az Estet megelőzően pedig már izgatottan vártuk meglepetés vendégünk érkezését, a Jászai Mari díjas színművészünket, Oszter Sándort, aki a feleségével, Failoni Donatellával tette tiszteletét.

Az estre érkező vendégeket  egy finom zöld teával vártuk, hogy felmelegítsék a testüket és a lelküket. 


Az Estet Decker Boglárka, a Mediwel Kft. egyik tulajdonosa nyitotta meg, aki beszélt - a teljesség igénye nélkül - a FLABéLOS gyakorlati használatáról,  felhasználási területeiről és hatásairól mind a szépségiparban (pl. kötőszövet erősítés, kollagén termelés), mind a belső szervekre gyakorolt hatásairól, a mozgás és a FLABéLOS használatának megkezdése esetén a fokozatosság elvének betartásáról. Megmutatta, mely testrészeket, mely fokozat használatával tudjuk a leginkább átmozgatni. Több praktikus tanáccsal szolgált a hétköznapokra a FLABéLOS használatával kapcsolatban és kiemelte a nyújtás fontosságát a mozgást követően. 
Egy fontos bejelentést is tett, miszerint az OTO FLABéLOS megkapta az Orvostechnikai eszköz minősítést.

Szentiványi Rita (SOTE gyógytornász) vette át  a szót, aki a mozgás hiány hatásairól beszélt az ízületekre nézve. Ismertette az ízületeink felépítését, funkcióit és a degeneratív elváltozásaikat, amelyeknek következtében az ízület már nem tudja ellátni eredeti funkcióját, a mozgást. Ezt a folyamatot már nehéz visszafordítani, így a megelőzésre kell a hangsúlyt fektetni, amit rendszeres mozgással érhetünk el. A kampány jellegű és a fizikai munka sajnos nem elegendő, a rendszeresség és célzott testmozgás a kulcs.
A legfontosabb tünet a pácienseknél a fájdalom, mert amíg nem fáj, addig nem gondoljuk, hogy óvni kellene a mozgásrendszerünket. Szentiványi Rita szakterületén ez egy hasznos tünet, mert ekkor találkoznak velünk először és tudnak segíteni, de kéri, hogy ezt ne várjuk meg, mert ha a fájdalom krónikussá válik, akkor nincs semmi, ami segíthet. A gerinc fájdalmakról is beszélt, amely a deréktáji szakaszon a leggyakoribb, amelynek eredete az izomgyengeségtől egészen a porckorongsérvig terjedhet. A hátfájdalom hátterében a gerinc görbületének kóros elváltozása, a mély hátizmok és a lapockazáró izmok funkciózavara állhat.
A nyaki fájdalom, ami egyben fejfájást idéz elő a nyaki izomkötöttség eredménye vagy stressz eredetű és a lelki megterheléssel összefügg, azonban sokszor komoly tartási rendellenesség vagy porckorongsérv állhat a háttérben. Fontos a fájdalom okának pontos meghatározása és akkor lehet célzott terápiát alkalmazni. Részletesen beszélt a porckorongsérv kialakulásáról, fázisairól, tüneteiről, kezeléséről. A szubakut szakaszban, ami hetekig is elhúzódhat, akkor a gyógytorna mellett már a vibrációs tréninget is alkalmazzák. A krónikus szakaszban pedig egyértelműen ott van a vibrációs tréner használata a terápiák között. A FLABéLOS, a megfelelő stádiumban, használható gerincproblémák esetén.
Sportsérüléseket követően a FLABéLOS használatával a felére (!) csökkenhet a terápiás idő.

Mozgásszervi ellenjavallatokat igyekezett sorra venni Szentiványi Rita:
  • Gyulladásos folyamatok vannak akutan a szervezetben,
  • akut porckorongsérvnek az első szakaszában,
  • csonttörést követően hat hétig, amíg el nem kezd a csont gyógyulni, hogy nehogy elmozdulás jöjjön létre a csontban, de utána  a csontképződést segíti
  • csigolya ívszakadás és csigolya elcsúszások esetén, mert fokozódhat,
  • nagy mértékű instabilitás esetén
  • rosszindulatú mozgásszervi tumorok esetén és egyéb rosszindulatú daganatok esetén
  • protézisek esetén.
Kiemelte, hogy ülés közben éri a gerincet  - egy egészséges embernek is -  a legnagyobb Nm terhelés, ugyanis ekkor a porckorong nem tud védekezni, mert az anti-gravitációs izmok, ekkor nem úgy aktiválódnak. Ha fáj a derekunk, a legrosszabb, amit tehetünk, hogy ülünk, ezért irodai munka közben napjában többször fel kell állni és autóvezetés közben is érdemes megállni és átmozgatni magunkat.
Felhívta a figyelmet, hogy fontos a helyes testtartás alkalmazása a FLABéLOS használata közben, fejtetővel nyújtózva, egyenes háttal, optimális medence billentéssel, így megfelelőek lesznek a görbületeink és így a vibráció hatására aktívabban mozognak az izmaink. Később könnyebb lesz fenntartani ezt az állapotot, hiszen ebben a tartásban edzettük az izmainkat. Ugyanebben a pozícióban kell ülni is a FLABéLOS-on.
A nyújtásról sose feledkezzünk meg a FLABéLOS használatát követően. Fontos, hogy a légzés ritmusában nyújtsunk, ne hirtelen és rugózva, hanem lassan és fokozatosan tegyük.

Dr. Endre Veronika, belgyógyász, obezitológus az Életminőség és a Flabélos összefüggéseiről beszélt. Hazánkban minden 2. ember túlsúlyos és minden 5. elhízott, ez összesen 65%-ot (!) jelent. Az elhízás tendenciája az elmúlt évtizedekben emelkedett, sajnos ez a gyermekekre is vonatkozik. 
A hasüregben, nem gondoljuk, de extrém mennyiségű zsírszövet van a szervek között és ezt nem látjuk. Az elhízás így számos megbetegedés kockázatát fokozza, a magas vérnyomást, a szívelégtelenséget okoz, fokozza az inzulin rezisztenciát, ami azt jelenti, hogy túlsúlyosaknál a sejtek nem reagálnak az inzulinra, ezért kialakul a cukorbetegség. Ez egy alattomos dolog, mire magas vércukor értéket mérünk addigra 10 éve folyik a szervezetben a cukorbetegség, ami felér azzal, mintha az adott embernek egy szívinfarktusa lett volna, ezért nagyon komolyan kell venni. A cukorbetegség kialakulásának kockázatát 130%-ban növeli az elhízás.
A testsúlyunk 10%-ának csökkentése rendkívüli mértékben csökkenti például a cukorbetegség, a magas vérnyomást, a koleszterint, az embólia kialakulását, illetve petefészek működésének javulását eredményezi.
Egy speciális módszert is említett, amely során az inzulin használata 3-5 napon belül elhagyható.

Az est meglepetés vendége, Oszter Sándor, amint szót kapott, máris feldobta a hangulatot a jó humorával, a FLABéLOS-sal történt első találkozásáról szóló történettel és természetesen az elmúlt idők sztorijaival is elkápráztatta a hallgatóságot. Sajnálhatják, ha lemaradtak, legközelebb ne tegyékJ

A színművész úr előadásában elhangzott négy sorossal zárnám a beszámolót az estéről:

Naggyá lenni

Tőle, ki gyógyít, és aki fát vág,
és aki az öltönyt varrja nekem,
elvárom: remekül tegye dolgát,
dolga bármi legyen.
Nem, ne legyen közepes, vacak átlag
sem a sárcipő, sem a ház.
Bűn a középszerűség, akárcsak
a hazug szó: elfajulás.
Buzdítsa ki-ki magát, hadd
tenne dicsőt, remeket.
Naggyá nem lenni: gyalázat.
Mind naggyá legyetek!
(Jevgenyij Jevtusenko)




Köszönjük, hogy eljöttek a FLABéLOS Zöldtea Estre! Várjuk Önöket márciusban is!



Az OTO FLABéLOS-ról bővebb információkat a honlapunkon találnak: http://www.mediwel.hu/FLABeLOS_vibracios_edzogep.html

Olvassák Blog oldalainkat:

Kövessenek minket a Facebook-on is:

2013. január 11., péntek

Oszter Sándor színművész lesz a vendége a 2013. január 17-i FLABéLOS – Zöldtea Estnek

Van már programja csütörtök estére? Ha nincs, jöjjön el egy hasznos és tartalmas orvosi előadásra, ami az egészséges diétáról, a leadott kilók megtartásáról és a FLABéLOS mozgásterápiás készülékkel kapcsolatos orvosi kérdésekről szól. Hallgassa meg Oszter Sándor tapasztalatait első kézből!
A Jászai Mari díjas színművész két hónapja használja otthonában a FLABéLOS mozgásterápiás készüléket, elmondása szerint főleg időhiány miatt választotta ezt a módszert. Régen sokat sportolt, ma viszont már kevés ideje jut eljutni az edzőterembe, viszont szeretné megőrizni régi, jó kondícióját. A FLABéLOS készüléket nem csak Ő, de a család hölgy tagjai is előszeretettel használják.

Oszter Sándor a jó kondíciója megtartásának a céljából kezdte el használni a FLABéLOS készüléket

A jó kondíció elérését és megtartását sokan tűzik ki célul. Január eleje amúgy is a fogadalmaknak, a célok kitűzésének aktuális időszaka minden évben.
Ezeknek a fogadalmaknak a nagy része a túlsúly csökkentéséről szól, valamint arról, hogy többet kívánunk mozogni, mert tudjuk és egyre jobban értjük, hogy a rendszeres mozgás milyen nagyon fontos, mégis évről- évre beleszaladunk azokba a buktatókba, amelyek a gyors, hetek alatt ígért változásról szólnak, mozgás nélkül.
Óvakodjon tehát a gyors, 1-2 hét alatt látványos eredményt ígérő villámdiétáktól, mert ezek eredménye szinte sosem tartós. Táplálkozási ismeretek nélkül lehetetlen lefogyni, egy szakmai alapot nélkülöző divat-diétával sokkal több kárt okoz, mint hasznot.
De honnan tudjuk ebben az információtengerben, hogy melyik a jó és melyik a rossz diéta?
Ha elromlik az autója mit csinál?
A., Megkérdezi a szomszédját, hogy mi lehet a baja?
B., Elolvassa egy pletykalapból, hogy mi lehet a megoldás?
C., Szakemberhez fordul és szakszervizbe viszi a kocsiját?

Hát persze hogy a C. Akkor az egészségét érintő kérdésekben miért nem ilyen megoldást választ?
Most itt a lehetőség, hogy hiteles forrásból, szakértőtől tájékozódjon.

Dr. Endre Veronika belgyógyász, szakterülete a túlsúlyos, obes betegek testsúly csökkentése, a FLABéLOS mozgásterápiás készülék hatásmechanizmusáról beszél.
Dr. Endre Veronika belgyógyász szakterülete a túlsúlyos, elhízott betegek testsúlycsökkentése. Praxisában számtalan túlsúlyos páciensének segített véglegesen csökkenteni a súlyos rizikófaktort jelentő túlsúlyát. Önt érdekelné hogyan?
Egy könnyen kivitelezhető, élhető, koplalás nélküli diéta és egy bizonyos, szinte mindenki számára könnyen alkalmazható, mégis hatékony mozgásforma, a FLABéLOS együttes alkalmazásával.

A diéta mozgással kombinálva a leghatékonyabb, de nagy túlsúly esetén nem mindegy, hogy milyen mozgásformát választunk, mert a szívet és az ízületeket jelentős túlsúly esetén kímélni kell.
Ha nincs túlsúlya, de a kondíciója nem a legmegfelelőbb, a FLABéLOS könnyen kivitelezhető megoldást kínál a család mozgás problémájának a megoldására.
A január 17-i FLABéLOS – Zöldtea Esten a készülék hatásmechanizmusáról is lesz szó, mind az elhízás mind a mozgáshiány kezelésének szempontjából. A rendezvény 18.00 órakor kezdődik és körülbelül másfél órát vesz igénybe. Érdemes rászánni ezt az időt a hiteles tájékozódásra.
A Január 17-i FLABéLOS – Zöldtea Est vendégeit egy finom zöldteával várjuk 

A rendezvényre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.Regisztráció itt.
Várjuk szeretettel január 17-én, csütörtökön este!
További információ: www.mediwel.hu

Decker Boglárka a Mediwel Kft. képviseletében nyitja meg a FLABéLOS- Zöldtea Estet


LINKEK: